A hó még foltokban megmaradt
A fák kopáran merednek a napra
A tél nem hagyott még magunkra
Itt van a hidegben s a szélfúvásban.
Néhol egy egy fűszál türelmetlen
Várja a márciust elkeseredve
Hideg van még, aludj lelkem
A nap fénye még hideg odafenn.
Ezek a fák most idegenek magamon
Nem azok a régi nyárak ott a parton
Elvitte a víz őket, elhozott a Duna
Hegyek közé dombok közé futva.
De hisz ezek is csak fák itt
Épp úgy zöldek s erősek mind
A szél ugyanúgy fújja őket
S jobbról aztán balra dőlnek.
A dombok oly otthonosak
Bár sosem nőttem rajtuk
Csak a szívem régről hordozza
Vagy a vér az amit kapunk.
Az ég itt is kék ha nem szürke
Ont esőt, havat, burkol ködbe
A felhők beszélnek ugyanúgy
A nap is süt rendre fölötte.
Azt kérdezed mi az otthon
Ház e mely meleget ad folyton
Egy udvar, egy fűzfa, nagy pompa
Az otthon mégis inkább forma.
Nekem ez az ég az, a csillagok
A nap és a hold, a világ
Ott ahol fák vannak s dombok
Otthonom ez a szép nagy világ.
